Szabadidő sport - Hobbievezősök |
Danubius Nemzeti Hajós Egyletben a kezdetek óta létezik túraevezés, ami kb. 2000 óta kezd egyre szervezettebb formát ölteni. Ez visszanyúlást jelent a Nemzeti Hajós Egylet hagyományaihoz, ahol a túraevezés jelentette a jellemző elfoglaltságot, a versenyzés inkább a kivételt, illetve a versenyzők is valójában túraevezősök voltak.
Nyáron napi rendszerességgel száll vízre valamilyen hobbievezős egység, illetve indulnak a hobbisok a négy Túraforduló (Szentendre, Leányfalu, Tahi, Horány) mindegyikén, a Budapest-Baja versenyen, de még sprint-távokon is. Ha összejön, akkor a hobbisok részt vesznek több napos evezőstúrákon is. Nyáron előfordul közös kerti sütés a klubház tetején, vagy csak közös evezés utáni beülés, folyadékfogyasztás.
![]()
A hobbisok főleg márciustól novemberig járnak le a klubba, de az elszántak végigedzik a versenyzőkkel együtt a téli „száraz” szezont is. Ezzel együtt, télen közös síelések, korcsolyázások is szerveződnek. A társaság összetétele szakmai háttér, vagy kor szerint színes.
15 hobbievezős 2006-ban alakította meg az „Athen csoportot”, azáltal, hogy egy adományozási szerződés keretein belül jogot szereztek egy jó minőségű, bárdlapátokkal felszerelt műanyag négypár: az Athen használatára. A hobbievezős hajópark 2008-ban egy könnyű műanyag doublóval, a Wiennel bővült.
![]()
Jelenleg a hobbievezősök hajóparkja így néz ki: „B” kategória – Minden hobbievezős számára elérhető-Kielboatok (2-3 darab, kormányos kétpár „B” kat) túrázáshoz stabil fahajók, fa lapátok -Kád (kormányos nélküli 4pár, „B” kat): megbízható cédrus hajó + műa. macon -München (doubló, „B” kategória): stabil, tisztán műa. kétpár.
„A” kategória – A rutinos hobbievezősök hajói-Atlanta (kormányos nélküli 4pár, „A” kat): könnyű NDK műanyag hajó + bárdlapát -Wien (doubló, „A” kategória): könnyű, favázú magyar műa. hajó + műa. macon -Kalóz (skiff, „A” kategória): Acélöntő-féle cédrus egypár + műa. Macon
A hobbievezősöknek van saját levelezőlistájuk, ahol a fontos információkat kicserélik egymással. Evezéseket pedig a Google Calendar szolgáltatásán keresztül egyeztetnek. A kalendárba bárki beírhatja, hogy milyen hajóban szeretne evezni és mások, akik látják, hogy van egy megnyitott evezési lehetőség, beírhatják magukat mellé.
|