Köszöntjük a Danubius Nemzeti Hajós Egylet weboldalán
Megtartotta éves közgyűlését a Danubius Nemzeti Hajós Egylet

2017. május 29-én került sor a DNHE éves közgyűlésére. Mivel az öt évvel ezelőtt megválasztott elnökség mandátuma lejárt, tisztújításra került sor. A DNHE közgyűlésének választása alapján az új elnökség tagjai (névsor szerint) dr. Alliquander Anna, Hörcher Dániel, Kőrös Tamás, Kulifai Krisztina, László Veronika, Lovász Benedek, Vanczák Gergely. A jelenlévők egyhangú szavazással Denk Andrást az egylet tiszteletbeli elnökévé választották.

Az új elnökség szeretné megköszönni a tagság támogatását és bizalmát. Egyben megköszöni a leköszönő elnökségi tagok áldozatos munkáját, ami nélkül nem tarthatna ott a DNHE, ahol ma tart. Nem lehetne beszélni margitszigeti evezésről, nem lenne nemzetközi hírű évadnyitó versenyünk, nem lenne parti házunk és csónakházaink, stégjeink, hajóink. Köszönjük Denk András, Domonkos Anci, Zarándy Pál, Máté Ibolya, Szántó Éva, Kelecsényi Gergely, Hahn Fanni, Ligeti Zsolt, Brzózka Helena és Selmeczi Vilmos pótolhatatlan munkáját!

 
Wesselényi csónakház A HELY című műsorban

Május 17-én 11 óra 05 perckor hallgathatjátok meg "A HELY" című műsort, melynek témája a WESSELÉNYI CSÓNAKHÁZ lesz, ami idén a Budapest 100 program kiemelt helyszíne volt!

http://www.mediaklikk.hu/musor/ahely/

A műsort 60 napig lehet visszahallgatni a mediaklikken. Jó szórakozást kívánunk!

 
Olimpiai Reménységek Versenye 2017 beszámoló

Elek Boróka aranyérmes az ORV-n egypárevezősben!
Dittrich Leventéék ötödikek négypárban!
Gratulálunk Nekik, és edzőjüknek Karácsony Tibornak!

A MESZ honlapján olvashatjátok a beszámolót a versenyről, valamint a MESZ Facebook oldalán számos Brnoban készült kép között is böngészhettek.

 
1% támogatási kérelem 2017


Tisztelt szülők, kedves klubtagok, régi és mai evezősök, vízi sportok kedvelői!

Kérünk Benneteket, hogy adótok 1%-val támogassátok klubunkat, és erre biztassátok ismerőseiteket, munkatársaitokat, barátaitokat is.

Név: Danubius Nemzeti Hajós Egylet

Adószámunk: 19009636-1-41

Miért?

 
Szegedi nemzetközi verseny 2017 beszámoló

Polka (Polivka Dóra) beszámolója a most hétvégén (2017. április 29-30.) lezajlott Simády Béla Szegedi Nemzetközi Regattáról, egyben válogató versenyről:

Elek Boróka, Tremmel Flóra és Dittrich Levi is a válogatottban!

A hétvégén megrendezésre került szegedi nemzetközin dőlt el az utánpótlás számára, hogy ki kerülhet be idén a nemzetközi versenyekre kiutazó csapatokba. A kishajós válogató alapján összerakott csapatoknak most kellett bizonyítaniuk, hogy méltóak az ORV-n, illetve az ifjúsági EB-n való indulásra.

 
Evezős évadnyitó 2017 utószó

„EVEZŐS ÉVADNYITÓ 2.0”
27. Gróf Széchenyi István Emlékverseny – Hív a Duna regatta

Napsütés, hideg, erős északi szél… és remek hangulat!

Először is köszönet minden indulónak, evezősnek, versenyzőnek, segítőnek, versenybírónak, edzőnek, önkéntesnek, lelkes szurkolónak, hogy a szerdán beköszöntő téli napok után kitartottak, és vasárnap eljöttek, részt vettek a versenyen! Gratulálunk a távot teljesítő csapatoknak, a jótékonysági futamban evezőknek! Reméljük, mindenki kellemes emlékekkel gazdagodva, jó hangulatban töltötte el a versenynapot.

Gratulálunk az E&Y csapatának, akik a futamgyőzelem után a Big Four, majd a nagydöntő győztesének járó kupát is elnyerték. Másodikként a Microsec csapata örülhetett, míg a harmadik helyen, a nap folyamán remekül evező Corinthia csapata végzett – akik a szállodások futamában elsőséget nyertek. A negyedik illetve ötödik helyen az izgalmas döntőt „varázsló” Intercontinental Bár és EM Social Club csapata ért célba.

Gratuláció illeti a Down Alapítvány, valamint a Csepp a Tengerben Alapítvány sportolóit is, akik önkénteseinkkel kiegészülve evezték végig a távot, és ismerkedtek meg az evezés szépségével. Várjuk őket jövőre is!

Végül, de nem utolsó sorban, gratuláció illeti az egyetemi csapatokat, akik közül idén a hölgyeknél a Pannon Egyetem hallgatói szerezték meg a győzelmet az ELTE csapata előtt, míg a fiúknál szintén a Pannon tízevezőse diadalmaskodott a Óbudai Egyetem, illetve a Testnevelési Egyetem csapata előtt, negyedik az ELTE, míg a SZIE csapata az ötödik helyet szerezte meg.

 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

5. oldal / 20